Bűntudatom kellene lennie amiatt, hogy jól érzem itt magam, többek között, amiért a magam ura lehetek és önző módon kihasználom, hogy igazán semmiért sem kell aggódnom csak önmagamért, közel sem nyomja akkora felelősség a vállamat, mint amit akkor éreztem, amíg otthon voltam. Itt legalább tudom, hogy csak a jegyeimre kell összpontosítanom, ami egyáltalán nem okoz nehézségeket, így akár egy jó hírű neves egyetem is felmerülhet, ha rákapcsolok egy kicsit és bizonyítom, hogy ennél bizony többre is futja. Több vagyok, mint amit mások látnak bennem, de ez csöppet sem zavar, de még kevésbé érdekel. Mégis olykor olyan üresnek érzem az életemet. Valami pokolian hiányzik. Még soha sem éreztem, de iszonyúan szeretném megtapasztalni milyen valaminek nem kényszerből értelmet adni. Akkor miért csinálom? Magamért, hogy jobb legyek, hogy jobb legyek attól, mint aki elhagyott és azóta is láthatóan megfeledkezett arról, hogy neki valaha volt egy kisfia, aki mostanára már felnőtt és próbál kizárólag a jövőjére gondolni. Többre fogom vinni, mint az apám valaha is, de mi lesz akkor, ha ez sem fog elégnek bizonyulni? Ha ez egyszerűen nem elég? Nem akarok csak magamra gondolni, mert akkor miben leszek más?
A gondolatmenetet egy frontális ütközés szakította félbe a folyosón. Az hogy egy csinos lány szinte majdnem belém csapódott finom kifejezés. Mert egy az egyben belém jött és mert sokkal több mint csinos.
- Öhm... Ne haragudj. Valószínűleg nem figyeltem. - Én kértem bocsánatot, pedig nyilvánvalóan nem tehetek az esetről. Oké, elgondolkodtam talán néhány pillanatra, de akkor is ő volt a figyelmetlen. Mondhatni túl nagy volt a lendület. Előfordul...  Mindenesetre ha tudja, hogy ilyen magával ragadó tud lenni lassabban és óvatosabban kellene száguldoznia a folyosón mindenki más biztonsága érdekében. Szóval, az hogy megállítottam talán még a közjót is szolgálja. Ezt vétek lett volna kihagyni.

Elmosolyodtam azon, hogy szinte másodpercre pontosan szólaltunk meg elnézést kérve, mégsem mozdultunk, továbbra is egymással szemben álltunk és még mindig. Valahogy le kéne róla vennem a tekintetem, de nem akar sikerülni. Azt hiszem személyesen még nem ismerjük egymást, de a pályáról mindenképp, csak eddig valahogy nem figyeltem eléggé, úgy tűnik. Ha nem tudnám azt gondolnám, hogy szánt szándékkal történt az eset azért, hogy felhívja magára a figyelmet, mert megközelítőleg a csapat felének vissza kellene igazítani az állkapcsát utána, ha még el nem csurrant a nyáluk előtte. Én hogy lóghattam ki eddig a sorból? Fogalmam sincs.
- Igen... Tényleg, ahogy nekem is. - Szóval ennyivel azt hiszem le is tudhatjuk ezt a dolgot. Senki sem hibás vagy mindketten. De maradjunk inkább az előbbinél vagyis annyiban, hogy véletlenek előfordulnak. Nem fogom azért lehordani és jelenetet rendezni a folyosón mert egy kicsit figyelmetlen volt, nem mellékesen én sem egészen voltam képben. Elgondolkodtam. Ennyire egyszerű a képlet.
- Csapatkapitány kisasszony a pályán hengereljen le mindenkit, ne a folyosón. - Furcsa, hogy még soha egyszer sem hallottam a nevét, legalábbis nem rémlik, de ez egy kiváló alkalom arra, hogy kiszedjem belőle. Udvariatlanság lenne nem bemutatkoznia azok után, hogy olyan lendületesen nekem jött se szó, se beszéd.
Helyet akartam hagyni neki, ezért hirtelen arrébb akartam lépni, de nekünk valahogy ezt is sikerült egyszerre művelnünk, majd az ellenkező irányba is megkíséreltem, de ez a próbálkozás is dugába dőlt.

- Oh, Jason vagyok, Jason Maxwell. Nagyon örülök Chloe. - Megint csak elmosolyodtam, bár először fogalmam sem volt mire készül, majd egyszerűen csak követtem a lépteit és helyet cseréltünk. Nem, nem csak jól betanult udvariasságból mondtam azt, amit... De azt hiszem ez egyértelmű. Ki ne örülne annak, ha egy csinos lány belé rohan a folyosón? Ami pedig külön megkönnyebbülés, hogy nem állt be a híres nevezetes kínos csend, de még csak egymás torkának sem estünk figyelmetlenségünk közepette. Mondjuk rám ez egyébként sem jellemző, de azt nem tudhatom, hogy a kisasszony mennyire indulatos, amikor valami vagy éppen valaki az útját állja.
- Hasonlóképp tagja vagyok az iskolai csapatnak, csak én épp a válogatottnak. - Ő pedig egy dögös kis szerelésben pomponokkal a kezében szurkol és buzdítja a csapatot, aminek a túlnyomó többsége sokkal lelkesebb mikor edzés közben stírölheti, mint játék közben. De gondolom ezzel semmi újdonságot sem mondanék. Az viszont meglepő, hogy csak mos ismertük meg egymást személyesen, hol ott... Különös.
- Viszont ha így belém rohantál biztosan épp siettél valahová. Késésben voltál vagy már el is késtél, mert feltartalak? - Szóval, csak érdekelne hová volt ennyire sietős. De ahhoz képest nem tűnik túl idegesnek, sem dühösnek tehát remélhetőleg nem is volt olyan életbevágóan fontos, más különben már régen faképnél hagyott volna valószínűleg annyival, hogy bocs!
- Várjunk, nektek nem ilyenkor van az edzés? Jól elkéstél miattam. Ne haragudj... - Igazából csak most ugrott be, hogy valamivel utánunk szokott kezdődni az edzés. Elég nehéz is lenne őket eltéveszteni. Csak olyankor már inkább vágyom egy zuhanyra és hogy átöltözhessem, minthogy megálljak a szemeimet legeltetni. Azt bármikor megtehetem. Mondjuk most is... Bár azzal most egész biztos elásnám magam és akár el is könyvelhetne egy újabb tahónak.